Ma már senkinek sem újdonság az, hogy a gyermek már az anya hasában is érez, és érzékeli a külvilág különféle jeleit, és az anya testi-lelki érzéseit. Sőt, a gyermek későbbi boldogulását és boldogságát is befolyásolja az, hogy milyen kapcsolat alakul ki közte és szülei között már a magzati korban. Az apukáknak sem kell úgy érezniük, hogy teljesen kimaradnak a várandósság időszakából, kezüket a kismama hasára téve érezhetik, hogy gyakran épp ekkor mozdul meg a kicsi. Sőt, azt is észrevehetik, hogy a magzat a mesemondásra, énekhangra is reagál. Ma már tudományos kutatásokkal is alátámasztott tény az is, hogy a magzatok hallanak, ízeket érzékelnek, látják a sötétet és a világost.
A magzattal a fentieknél egy jóval mélyebb szintű kapcsolatot is kialakíthatnak az anyák, akik a fogantatás pillanatától kezdve párbeszédet fojtatnak gyermekükkel, és kis gyakorlással megtanulhatják, miként érzékeljék a magzat érzéseit, és gondolatait, és miként kommunikálhatnak vele. Ennek a kapcsolatnak a kialakítását elsősorban tanfolyamok keretében lehet megtanulni.
A másik nagy terület, ami a magzatokkal kapcsolatban felmerül, az a tanulás. Különféle kutatások megállapították, hogy azokat az ismereteket, zenéket, és idegen nyelveket, amelyekkel már magzat korukban is találkoztak, könnyebben elsajátítják a gyerekek.